_ ,  
Új termékek Akciós termékek


 
30Days

Baktériumok is okozhatnak elhízást?

Az elmúlt években több neves lapban is megjelentek olyan klinikai vizsgálatok, amelyek arra utalnak, hogy a túlsúly kialakulásában, egyéb tényezők mellett, a bélrendszerben elszaporodó egyes baktériumok is döntő szerepet játszanak.

Állat és humán kísérletekben kiderült, hogy azok az alanyok, amelyeknek a bélrendszerében a Firmicutis nevű baktérium család nagyobb mennyiségben van jelen, túlsúllyal és nagyobb testzsírral rendelkeznek, ráadásul azonos kalória bevitel esetén. Ez egy megdöbbentő felfedezés!

Az is kiderült, hogy azoknál, ahol a Firmicutis mennyisége kisebb, túlsúly szinte alig fordul elő, szintén azonos táplálkozás mellett.

Érdekes módon, ha az állatkísérletek során a sovány alanyoknál megnövelték a bélrendszerben lévő Firmicutis törzsek számát, szintén túlsúly alakult ki, anélkül, hogy több táplálékot kaptak volna.

A kutatók ebből arra következtettek, hogy a Firmicutis baktériumok mennyisége egyes arányban áll a túlsúllyal és az elhízással.

Azonos táplálkozás mellett, akiknek a bélrendszerében nagyobb a Firmicutis baktériumok aránya, túlsúlyosak lehetnek, akiknél viszont kevesebb ilyen baktérium található, nem ritkán fel ez a probléma. Ráadásul ez független attól, hogy milyen táplálkozást folytatnak. Ez a felfedezés egészen új megvilágításba helyezi napjaink népbetegségét, az elhízást!

A kutatók azt is megfigyelték, hogy a baktériumok okozta túlsúly főként a has, a derék és a csípő tájékon jelentkezett. Ennek azért van nagy jelentősége, mert az úgynevezett hasi zsír, amely a hasüregben található szerveket is körülveszi, nagyon veszélyes az egészségre.

Ez az úgy nevezett "alma típusú" elhízás, amely olyan problémák kialakulásának kockázatát növeli, mint a 2-es típusú cukorbetegség vagy a szív-és érrendszeri betegségek. A szakemberek szerint a hasi zsír mennyisége megbízhatóbban vetíti előre az idő előtti elhalálozás eshetőségét, mint a testsúly.

Ezért a nők közül azoknak, akiknek 80 cm felett van a derékbősége, komoly veszélynek lehetnek kitéve. A férfiak esetén a kockázat 94 cm fölötti derékbőség esetén jelentkezik.

Mi a 30Days™ és hogyan működik?

A 30Days™ nevű étrend-kiegészítő terméket úgy állították össze, hogy speciálisan a has tájéki zsírfelesleg csökkentését támogassa. Ez a terület a hasat, a derekat és a csípőt jelenti.
Ezt a célt a 30Days™ két oldalról próbálja megvalósítani.

A kutatók szerint a veszélyes has tájéki zsírszövetekben enyhe gyulladásos folyamatok zajlanak le a zsírszövetekben, amelyek egyébként érezhető problémát nem jelentenek, de jelentősen befolyásolják az anyagcserét és a zsírok raktározását.

Ezeknek a gyulladásos folyamatoknak a csökkentése nagy jelentőséggel bír a zsírraktárak csökkentésében. Ebben nagy szerepet játszik az immunrendszer erősítése és a stressz csökkentése.
Ezt a feladatot a 30Days™ esetén a béta 1,3/1,6 glükán igyekszik biztosítani.

A 30Days™-ben világszabadalommal védett béta glükán található, amelyet a Biothera világcég gyárt. Ez a béta glükán számos klinikai vizsgálaton bizonyította, hogy gyorsan és hatásosan erősíti az immunrendszert és csökkenti a stressz szintjét.

Mivel a májnak rendkívül fontos szerepe van a zsírraktározásban, ezért a 30Days™ olyan speciális gyógynövénykeveréket is tartalmaz, amely hozzájárhat a máj, a vese és az epe tisztulásához, és méregtelenítéséhez. A különleges gyógynövénykeverék és a béta glükán együttesen járulhat hozzá ahhoz, hogy csökkenjen a has tájéki zsír, azaz karcsúbb legyen a has, a derék és a csípő.

A 30Days™ összetevőinek hatására csökkenhet a Firmicutis baktériumok aránya a bélrendszerben. A termék neve azért lett 30Days™ , azaz 30nap, mert több klinikai vizsgálat szerint 30 nap használat mellett egy-két ruhaméret csökkenés tapasztalható, azaz a has, a derék és a csípő mérete átlagban mintegy 2cm-rel csökkent.

Fontos megjegyezni, hogy a 30Days™ nem csökkenti az étvágyat vagy a bevitt kalóriák felhasználását. Az egy hónap alatt elért eredmények, nem annyira a kilók számában, hanem inkább centiméterekben mérhetők. Egy hónap alatt a test zsírszázaléka várhatóan 3%-kal csökkenhet.

Természetesen érdemes és ajánlott a 30Days™ hosszabb idejű használata, hiszen így az egy hónap alatt mért eredmények többszöröse is elérhető.

Arra is fontos felhívni a figyelmet, hogy a tartós fogyás nem lehetséges életmódváltás nélkül. Ezért az egészséges táplálkozás mellett a rendszeres és örömteli testmozgás is nélkülözhetetlen a sikerhez.
A táplálkozás során célszerű kerülni a burgonyát, a tejterméket, a búzából készült ételeket, az édességeket és a cukros üdítőket.

A 30Days™ rövid idő alatt hatalmas siker lett! Európában eddig már több mint 80 millió tablettát adtak el belőle. A 30Days™ már Távol-Keleten és az Egyesült Államokban is elindult hódító útjára és most már hozzánk is elérkezett!

A 30Days™ használata:

2 X 2 tabletta reggel és este. Egy doboz 30Days™ 120 db tablettát tartalmaz, amely egy hónapra elegendő mennyiség.

A 30 DaysTM fogyasztása gyermekeknek (12 éven aluliaknak), terhes, vagy szoptatós anyáknak nem ajánlott.

A 30Days TM összetétele a következő:

1. Béta 1,3/1,6 glükán.

A 30Days TM -ben található Béta glükán a BIOTHERA világszabadalommal védett terméke. Ez a piacon található egyik legnagyobb tisztaságú Béta glükán, amely élesztő felhasználásával készül.
A Béta glükán javítja az emberi immunsejtek kórokozók bekebelezésére, illetve elpusztítására való képességet. A Béta 1,3/1,6 glükán természetes immun stimuláns, amellyel már számos tudományos tanulmány foglalkozott. Arra ösztönzi a falósejteket, neutrofileket és természetes ölősejteket, hogy megvédjék a testet egy sor kívülről érkező negatív hatással szemben.

Közismert, hogy a has tájéki vagy cervikális zsírpárnákban a zsírsejtek egy enyhe, de folyamatos gyulladásban vannak. Ezek a gyulladásos folyamatok nem jelentenek érzékelhető problémát, viszont az érintett területen megzavarják a zsíranyagcserét és további zsírlerakódásokat idézhetnek elő.

A Béta glükán a 30Days TM -ben ezeket a gyulladásokat enyhíti és csillapítja, és ezzel javítja a has, a derék és a csípő tájon lerakódott zsírpárnák zsíranyagcseréjét és elősegíti azok távozását az érintett területekről.

2. Tisztító és méregtelenítő gyógynövények.

A has tájéki zsírok, amelyek jelentősen hozzájárulnak a metabolikus szindróma kialakulásához, nem csak esztétikai, hanem egészségügyi problémát is jelenthetnek. Ezek csökkentésében jelentős szerepet játszik az emésztőrendszer méregtelenítése és tisztítása. Itt elsősorban az anyagcseréért és a zsírok raktározásáért elsősorban felelős máj működésének javításáról és optimalizálásáról van szó.
Emellett nagyon fontos az epe, a vese, a hasnyálmirigy méregtelenítése és az emésztési folyamat szabályozása. A 30DaysTM -ben ezeket a feladatokat a népgyógyászatból már régóta ismert gyógynövények látják el.

A 30DaysTM a következő gyógynövényeket tartalmazza:

Máriatövis
Articsóka
Édesgyökér
Rózsagyökér
Gyermekláncfű gyökér
Kínai citrommagnólia

A 30DaysTM egy természetes étrend-kiegészítő készítmény, amely semmiféle betegség megelőzésére vagy gyógyítására sem alkalmas!

Az étrend-kiegészítők, az előírások szerint nem rendelkezhetnek káros mellékhatásokkal és gyógyszerekkel való összeférhetetlenséggel.

Felhívjuk a figyelmet, hogy bármilyen betegség vagy egészségügyi probléma esetén a 30DaysTM használatát megelőzően konzultáljanak kezelő orvosukkal és tájékoztassák a termék összetételéről!

KLINIKAI TESZT

Az ETC Research and Development a 30days™ tablettával egy randomizált, duplavak, placebo kontrollált klinikai vizsgálatot végzett 58 enyhén túlsúlyos hölgy résztvételével.

A vizsgálat időtartama a termék nevének megfelelően 30 nap volt, amely meglepően rövid időszak egy diétás termék esetén.

A résztvevők a vizsgálat ideje alatt a korábban megszokott, normál étrendjüket követték, nem diétáztak vagy fogyókúráztak.

Az életmódjukon sem változtattak, tehát plusz mozgásprogram nem adódott hozzá az életvitelükhöz.

A vizsgálat rövid ideje, valamint a változatlan életmód és táplálkozás ellenére a 30 nap elteltével mért eredmények szignifikánsnak tekinthetők.

A klinikai vizsgálat eredményeit a következő grafikonok foglalják össze.



Összehasonlításhoz hozzávesz 


120.0 kapszula: 5900.00 Ft *** SPECIÁLIS AJÁNLAT: -590.00 Ft ***
(BESZERZÉSI IDŐ: 1 MUNKANAP)

 db
 

Új hozzászólás    Hozzászólások (0)


   
  A termék mellé a legtöbben a következőket vásárolták még:
 
Aktív Rizs DIÉTA Karcsúság és Szépség Természetesen - Egészségesen!
Testsúlykontroll tartós eredménnyel kínzó éhség, idegeskedés és &#
6100.00 Ft 5380.00 Ft

Aktív Rizs DIÉTA bővebben... 


Ganoderma Lucidum (Ling Zhi – Reishi - Pecsétviaszgomba) (230 mg) (Delibo) Megerősíti és megnyugtatja az idegrendszert, fejleszti a memór
3402.00 Ft

Ganoderma Lucidum (Ling Zhi – Reishi - Pecsétviaszgomba) (230 mg) (Delibo) bővebben... 


Gymnema Sylvestre 400 mg (Healthy America) Cukor és szénhidrát felszívódás csökkentő. Fogyókúrához és cukorbetegeknek is.
3190.00 Ft 2990.00 Ft

Gymnema Sylvestre 400 mg (Healthy America) bővebben... 












Wellnet Bolt International - Az egészség áruháza